Mai napon az önkormányzat által varrt maszkokat hordjuk szét a Hegyen. Hárman láttunk neki a munkának reggel 8-kor. Az önkormányzat a hétvégén már több utca lakójának átadta ezeket, de ez számunkra is jó alkalom, hogy beszélgessünk arról, miért fontos az otthonmaradás, a kézmosás, a maszk helyes használata.
Átadtam a védőnőnek az 1 liter fertőtlenítő szert. A telepen kisebb mozgás volt nagyobb részt mindenki a saját portáján. Sokat beszélgettem emberekkel, a boltokban betartják az időpontokat idősek is csak a megengedett időben vannak kint, egy két fiatal tartózkodott a bolt előtt.
Az emberekkel beszélgetve, elmondták, hogy a járványon túl, aggódnak a munkahelyükért is, félnek, hogy közmunkásként sem lesz mindenkire szükség a településen.
Egy anyuka kért meg, hogy a leendő első osztályos gyermekének szeretne fejlesztő feladatlapokat kérni, hogy tudjanak készülgetni az iskolára. Egy másik anyuka szeretne feliratkozni azok közé, akik gyümölcsfát igényelhetnek(almafát szeretnének, mert a gyerekeknek ez a kedvenc gyümölcsük). Tudja, hogy most még nem aktuális, de nem szeretne lemaradni. "
A ránk bízott emberek élete sem áll meg a járvány idején, munkatársaink megfeszített munkával igyekeznek ellátni őket a felzárkózó településeken. Munkarendjük némileg változott, munkakörük kibővült, de továbbra is jelen vannak a ránk bízottak életében.